A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. törvény (a továbbiakban: Mvt.) 71. §-a szerint „a munkavállalónak, a munkavédelmi képviselőnek (bizottságnak) és a munkáltatónak az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében együtt kell működniük, jogaikat és kötelezettségeiket rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolniuk, illetve teljesíteniük, így különösen a szükséges információt (tájékoztatást) még az intézkedés bevezetését érintő döntés előtt egymás részére megadniuk.”
Az Mvt. 72. § (2) bekezdésének c) és d) pontja alapján a munkavédelmi képviselő tájékoztatást kérhet a munkáltatótól minden olyan kérdésben, amely érinti az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzést; véleményt nyilváníthat; kezdeményezheti a munkáltatónál a szükséges intézkedések megtételét.
Az Mvt. 73. § (1) bekezdése szerint „a munkavédelmi képviselőnek (bizottságnak) a 72. § (2) bekezdés c)-e) pontjában meghatározott kezdeményezésére a munkáltatónak az intézkedésről, vagy az intézkedés elmaradásának okáról 8 napon belül tájékoztatnia kell a munkavédelmi képviselőt (bizottságot).”
A fent leírtak alapján a munkavédelmi képviselőnek és a munkáltatónak együtt kell működnie az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés érdekében, amihez hozzátartozik, hogy egymás részére biztosítják a szükséges információk átadását.
Amennyiben a munkavédelmi képviselő a munkáltatóhoz kérdést intéz az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzéssel kapcsolatban, akkor a munkáltatónak 8 napon belül tájékoztatnia kell a munkavédelmi képviselőt.

A munkavédelemről szóló 1993. évi XCIII. (a továbbiakban: Mvt.) 55. § (1) bekezdése alapján a munkáltatónak az oktatást rendes munkaidőben kell megtartani.

Az utazási időre főszabályként a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 86. § (1) bekezdését kell alkalmazni. Eszerint a munkaidő a munkavégzésre előírt idő kezdetétől annak befejezéséig tartó idő, valamint a munkavégzéshez kapcsolódó előkészítő és befejező tevékenység tartama. Az Mt. 86. § (3) bekezdése szerint nem munkaidő – a készenléti jellegű munkakört kivéve – a munkaközi szünet, továbbá a munkavállaló lakó- vagy tartózkodási helyéről a tényleges munkavégzés helyére, valamint a munkavégzés helyéről a lakó- vagy tartózkodási helyére történő utazás tartama.

Ugyanakkor a fentiektől kollektív szerződés vagy munkaszerződés a munkavállaló javára eltérhet [Mt. 43. § (1) bekezdés, Mt. 135. § (2) bekezdés a) pont].

Az Mt. az utazási idővel kapcsolatban a fentieken túlmenően nem tartalmaz rendelkezést, az utazás tartama azonban általában, amennyiben az nem feladatteljesítéssel függ össze, nem része a munkaidőnek.

Az Mt. 107. §-a szerint rendkívüli munkaidőnek a munkaidő-beosztástól eltérő, a munkaidőkereten felüli, az elszámolási időszak alkalmazása esetén az ennek alapjául szolgáló heti munkaidőt meghaladó munkaidő, továbbá az ügyelet tartama minősül.
Az oktatás helyszínére való utazás ideje nem tekinthető rendkívüli munkaidőnek, és arra az időtartamra a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés díjazása sem jár.

Az Mt. 51. § (1) bekezdése szerint a munkáltató köteles a munkavállalót a munkaszerződés és a munkaviszonyra vonatkozó szabályok szerint foglalkoztatni, továbbá – a felek eltérő megállapodása hiányában – a munkavégzéshez szükséges feltételeket biztosítani. Az Mt. 51. § (2) bekezdése szerint a munkáltató köteles a munkavállalónak azt a költségét megtéríteni, amely a munkaviszony teljesítésével indokoltan merült fel. A költségtérítés részletes szabályait a Kormány rendeletben állapítja meg, így például a munkaviszony teljesítésével összefüggőnek minősül a munkába járással kapcsolatban felmerült költség [a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (III. 26.) Korm. rendelet].

Az Mvt. 75. § (1) bekezdésének c) pontja alapján „a munkáltatónak biztosítania kell a feltételeket annak érdekében, hogy a munkavédelmi képviselő a jogait gyakorolhassa, így különösen a képviselő megválasztását követő egy éven belül legalább 16 órás képzésben, ezt követően, valamint újraválasztása esetén évente legalább 8 órás továbbképzésben való részvétel lehetőségét.”
Az Mvt. 75. § (2) bekezdése szerint „az (1) bekezdésben foglaltak költségei a munkáltatót terhelik, továbbá az (1) bekezdés c) pontja szerinti képzés csak rendes munkaidőben és a felnőttképzésről szóló törvény szerinti tevékenység keretében történhet.”

Az Mvt. rendelkezései szerint a munkáltatónak 16 órás képzésben és 8 órás továbbképzésben való részvételi lehetőséget kell biztosítania a munkavédelmi képviselőnek. A képzés, továbbképzés költsége a munkáltatót terheli.

Fentiek alapján a képzés, továbbképzés költsége a képző intézmény részére fizetett oktatási szolgáltatás ellenértékét és a képzés helyszínére történő oda- és visszautazás költségét is magában foglalja. A munkáltató dönthet szállás igénybevételéről is, ez esetben annak költségét is viseli.

Munkavédelmi szempontból irányadó jogszabály a munkahelyek munkavédelmi követelményeinek minimális szintjéről szóló 3/2002. (II. 8.) SzCsM-EüM együttes rendelet. A rendelet hatálya kiterjed a munkahelynek a szervezett munkavégzés során történő kialakítására és használatára. Azaz a rendeletben leírtak a munkavállalók vonatkozásában értelmezhetőek.

Egyéb vonatkozásban hatáskörrel a fővárosi/megyei kormányhivatalok népegészségügyi feladatkörében eljáró járási hivatalai rendelkeznek, akik a gyermek-és ifjúság egészségüggyel kapcsolatos előírások betartását ellenőrzik. Amennyiben a kérdése utóbbi vonatkozásban értelmezhető, úgy javasoljuk további felvilágosításért hozzájuk fordulni.