Ha nem lenne a világon annyi csúnya nő, nem örülhetnénk annak a kevés gyönyörűnek, -mondják rosszmájúan a magukat szakértőnek kikiáltó férfiak. Ez a bizarrnak hatható gondolat azért jutott eszembe, mert szerintem érvényes a siker-kudarc ikerpárra is. Igazi, fennen ragyogó sikerek nincsenek kudarcok nélkül, legfeljebb nem értesülünk róluk, mivel szolidan meghúzódnak az árnyékban. Nem szokás – különösen a mai világban, - közhírré harsonázni. Márpedig mi most így teszünk. Borsi Árpád, a Fejér megyei Munkavédelmi Felügyelőség nyugalmazott igazgatója ugyanis azon ritka emberek közé tartozik, aki pályafutását felidézve, éppen ez utóbbival indít: - „Elsősorban inkább kudarcok, mint sikerek jutnak eszembe, hiszen a munkavédelmi szakembernek a kudarcai mindig nagyok, és ismertek. A sikereit azonban nem tudja elkönyvelni, mert a jó istenen kívül, ki tartja számon, hogy a baleset azért nem történt meg, mert a felügyelő jól végezte a dolgát…. Minden munkabaleset a mi kudarcunk, minden halálnál kimutatható, hogy a munkavédelmi szakemberek tehettek volna ellene. Akkor is igaz ez, ha lépten-nyomon tapasztaljuk az emberek figyelmetlenségét, hanyagságát, fegyelmezetlenségét.
Sokszor eszembe jut, hogy talán, ha még alaposabban vizsgálódunk, megelőzhető lett volna a tragédia. Nagyon haragudtam a hullámpala tetőkre is, nemcsak az azbeszt miatt, hanem mert a szél könnyen megbontotta, és lefújta. Ha pedig a sérült részeket cserélni kellett, az ember súlyát nem bírták el, és rendre lezuhantak a munkások Sokan veszítették el emiatt az életüket. Az is megrázó volt számunkra, amikor a székesfehérvári Könnyűfémműbe jöttek háztűz- nézőbe az új tulajdonosok, és éppen akkor, szinte a lábuk elé zuhant le egy ember a kéményről, nem sokkal később pedig másikukat összelapította a gép. Azóta persze nagyot változott a világ ebben az üzemben is, mert az ALKO-ba ma már be sem lehet lépni a kapun védőszemüveg és a munkavédelmi előírásoknak megfelelő bakancs nélkül! Jó érzés látni, hogy az új gépek, a legkorszerűbb technológia kiköveteli a rendet, a fegyelmet is, és ez természetesen a balesetek számának csökkenésében is tetten érhető. Remélem, hogy ebben azért a mi munkánk is benne van, hiszen most Fejér megyében évente1300 baleset történik, míg a nyolcvanas években 3200-at tartottunk nyilván. Hadd említsem meg azt például, hogy korábban a kohászat minden évben megölt, - igen, megölt - négy-öt embert, most pedig nincsenek halálos balesetek! Dolgozik ugyanis nálunk felügyelőként egy kiválóan képzett kohómérnöknő, akit – ahogy szokták mondani, - nem lehet megvezetni, és akinek ezer szeme van.
Ekkor aztán volt, aki gyorsan beásta magát a legközelebbi homokbuckába, de akadt olyan is, aki a hűtőládába, a palackok közé rejtette el magát. Amikor pedig odatelepítették a piacot, mindenki lázasan krumplira kezdett alkudni a kofánál. De mi se voltunk restek, az építkezés bejáratánál hagytuk egyik emberünket, így nem mertek visszajönni. Végül véd- és dacszövetséget kötöttünk a rendőrséggel, mert a felügyelő nem „üldözheti” őket, nem futhat utánuk. - Örökös macska-egér harc ez, és szerintem idő kell ahhoz, hogy az emberek fejében nagyobb legyen a rend, meg ahhoz is, hogy felismerjék az érdeküket. Amíg a gazdaság szekere döcög, a magyar ember mindig talál magának kiskaput. A generációváltáson kívül ehhez az is kell, hogy jobb körülmények teremtődjenek. - Igazán szerencsésnek mondhatom magam, hogy sok tehetséges, kitűnő szaktudású kollégát tudtam „szétszórni” a megyében, és még a központba is jutott belőlük. A kezdetektől hatvannégyet vettem fel, és közülük 40 maradt meg felügyelőnek, a többi - miután megtanulta, begyakorolta a szakmát, - engedett a csábításnak, és „elszelelt.” De egyetlen percig sem voltam mérges rájuk, mert úgy gondoltam, ezzel is a munkavédelmet erősítem, hiszen az új helyükön is hasznosíthatják mindazt, ami itt beléjük ivódott. Akkor érzi jól magát az ember a bőrében, ha a szakmája egyben a hobbija is, - és mi meg akartuk váltani a világot!
De én sose fogtam be „pörös számat”. 1984-ben például megkérdeztem, lehet-e élni 2000-ben számítógép nélkül. Először magát a kérdést is zokon vették, azonban nem tágítottam, nem bántam a kezdeti fagyos fogadtatást, végül aztán beszerezhettünk egy gépet, és annyira beleszerettünk, hogy a program „lelkét” is mi csináltuk meg. Az örömöm azonban nem lett tartós. Mi ugyanis azt akartuk, hogy a gép segítse a felügyelő munkáját, könnyítse meg a dolgát. Sajnos mára már mintha nem a gép lenne az emberért, hanem fordítva, a gép az ellenőrt ellenőrzi! Tehát sokkal több időt kell eltöltenie a felügyelőnek a gép kiszolgálásával, mint régen, mivel tevékenységének minden mozzanatát regisztrálnia kell. - A pörös számra szükség volt akkor is, amikor részt vehettem a munkavédelmi törvény előkészítésében. Szüntelenül gyúrtuk, győzködtük egymást, kemény csatákat vívtunk, de most is azt mondom, megérte. Bár azóta sok változáson esett át, mégis úgy érzem, nem kell restelkednem a „gyerekem” miatt. Beálltam abba a csapatba is, mely a munkaegészségügyért szállt síkra. Meggyőződésem ugyanis, hogy a munkavédelem egy és megbonthatatlan.
|