A Nemzeti Munkaügyi Hivatal - Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság Honlapja

Keresés:

Történeti áttekintés

 25loggo50shvissza

 

 

2. Történeti áttekintés - a munkavédelem és az OMMF története

 

 2.1. A kezdetek

 2.1.1 Ókor

 2.1.2. Középkor

 2.1.3. Az iparosodás kora

 2.2. 1867 - 1920

 2.3. 1920 - 1945

 2.4. 1945 - 1980

 2.5. 1980 -tól napjainkig


 2.1. A kezdetek

 2.1.1 Ókor

Az ember egyik legfontosabb tulajdonsága a céltudatos munkavégzés, amely kiemeli az élővilágból és megkülönbözteti minden más élőlénytől.

A kezdeti időszak emberét az jellemezte, hogy minden olyan veszély, amelyet nem ismert, babonás félelemmel töltötte el. Ez elsősorban a természeti csapásokra vonatkozott, de igaz volt a primitív munkavégzés során fellépő veszélyekre is. Az emberek örök törekvése volt, hogy legyőzzék ezeket a veszélyeket, ami arra késztette őket, hogy gondoljanak a védekezés lehetőségére, ösztönösen igyekeztek védekezni a sérülések, balesetek ellen.

A társadalmi formációk változásával megjelentek a munkavédelem csírái, kiindulási alapja nem a humanitás, hanem egyes rétegek gazdasági érdeke volt. Az uralkodók tettek spontán intézkedéseket a katasztrófa helyzetek elkerülésére, de ezek is alapvetően az egyéni érdekeiket szolgálták. Bármilyen olcsó volt az emberanyag - "a beszélő szerszám"-, a pótlással kiesett idő és a betanítás időszükséglete mindenképpen termelési visszaesést, anyagi kárt okozott1.

A babiloni, egyiptomi, zsidó és görög kultúrák már érintették a foglalkozási ártalmakat, Hammurabi törvénykönyve pedig már az i.e. 18. században orvosi-higiénés előírásokat tartalmazott.

Hammurabi (Kr. e. 1792-1750) Babilónia uralkodója felismerte a társadalmi rend szükségességét, a szervezéssel, szabályozással történő állami irányítás időszerűségét, és  felhasználva Ptah Hotep törvénykönyvét megalkotta a rabszolgatartó társadalom törvényeit.

Hammurabi törvényoszlopa 282 cikkelyben szabályozta a birodalom rendjét, a cikkelyek legnagyobb része büntetőjogi jellegű volt, de megtalálhatjuk benne az alattvalók jogaival és kötelezettségeivel foglalkozó cikkelyeket is. A 228-233. cikkelyek az építési tevékenységgel foglalkoznak, ezekben találunk munkavédelmi vonatkozású szabályozást.

228. Amennyiben egy építőmester házat épít valakinek, és azt be is fejezi, az építtetőnek két shékelt kell fizetnie  pénzbeli fizetségként minden sar-nyi terület után.

229. Amennyiben egy építőmester házat épít valakinek, és nem megfelelően építi azt meg, és az összedől a tulajdonos halálát okozva, akkor annak az építőnek meg kell halnia.

230. Amennyiben a tulajdonos fia hal meg, akkor az építő fiának kell meghalnia.

231. Amennyiben a tulajdonos rabszolgája hal meg, akkor az építőnek rabszolgáért rabszolgával kell fizetnie.

232. Amennyiben javakat tett tönkre, akkor az építőnek mindenért, ami tönkrement kártalanítania kell a tulajdonost, és ezen felül mivel nem építette meg rendesen a házat és az összedőlt, fel kell építenie azt újra a saját költségén.

233. Amennyiben egy építőmester házat épít valakinek, és azt bár még nem fejezte be, de a falak ledőlni látszanak, akkor a mesternek a falakat masszívvá kell tennie a saját költségén2.

Mózes (Kre. 1500-1380 körül) A zsidó nemzet és vallás megalapítója, V. könyve a tóra. Mózes V. könyvéből való a következő idézet:

„ Ha új házat építesz, házfedeledre korlátot csinálj, hogy vérrel ne szennyezd a Te házadat, ha valaki leesik onnan!"

Érdemes összehasonlítani a fenti előírást a leesés elleni védelem szabályaival (megtalálhatók többek közt a 4/2002. SzCsM- EüM rendeletének 4. mellékletében), és meglepő hasonlóságokat fogunk felfedezni. Ugyanakkor azt is láthatjuk, már akkor is az „építőipar" jelentette az egyik legnagyobb veszélyt3.

Hippokratész az i.e. 5. században felismerte, hogy az ólommérgezést, egyes szembeteg-ségeket és lábtorzulásokat foglalkozási ártalmak okozzák, és foglalkozott a porártalmakkal is.


 2.1.2. Középkor

A középkorban a sok egyházi misztikum negatív hatása érvényesült, ennek ellenére Paracelsus svájci és Ramasini olasz tudósok lerakták a munkaegészségügy alapjait azzal, hogy leírták az egyes foglalkozásokkal kapcsolatos betegségeket.


 2.1.3. Az iparosodás kora

Az iparosodás korába érkezünk, ahol  Engel Dolfus Francia textilgyáros fogalmazta meg a következőket:

 „A biztonságot elsősorban a dolgozók akaratától függetlenül működő gépi berendezések fejlesztésével kell megoldani!"

A mai értelemben vett munkavédelem igénye csak a géprendszeren alapuló gyáripar létrejöttével vetődött fel, így az első munkavédelmi rendelkezéseket  tartalmazó törvények a XIX. század elején keletkeztek.

Angliában 1802-ben adták ki az első gyári törvényt, amelynek munkavédelmi része a gyermek- és nőmunkára vonatkozó szabályozásokra korlátozódott. Hasonló jelleggel és eredménnyel születtek meg 1815-ben Svájcban, 1839-ban Poroszországban, 1841-ben Írországban, majd 1833-ban Angliában az első iparfelügyelők alkalmazásáról szóló különböző törvények. Ugyanakkor például Ausztriában, Svédországban, Norvégiában csak a századfordulón adtak ki a balesetbiztosításra, munkakörülményekre és a munkanap hosszára vonatkozó törvényeket.

A magyar ipari fejlődés kezdeti szakaszaiban voltak olyan műszaki szakemberek és orvosok, akik felismerték a termelési eszközökben, munkakörnyezetben rejlő veszélyeket és a veszélyek hatása ellen intézkedéseket sürgettek. Nekik tulajdonítható, hogy már a XIX. század első felében az orvostudományi karon és néhány felsőszintű műszaki iskolában tanították az egyes foglalkozások ártalmait és a kor technikai fejlettségének megfelelő védelmi lehetőségeket. Ilyen volt a levegő porszennyeződése, a metán az arzén, a kén és más vegyianyagok káros hatása.

A magyar orvosok és természetvizsgálók IIL országos nagygyűlésén (1842 Besztercebánya) a vita középpontjában a bányászat és a kohászat ártalmai voltak.

A XIX. század közepén a "munkavédelem szakértői" orvosok és technikusok egyes vegyi folyamatokhoz már méregkamrákat -, a mérgező, egészségre ártalmas munkáknál a munkások munkaidejének megrövidítését sürgették.

Magyarországon az 1867. évi kiegyezés előtti időszakban jelentős nagyipar nem alakult ki, egyrészt azért mert a Habsburg gazdaságpolitika törekvése a magyar ipar visszaszorítása volt abból a célból, hogy az osztrák ipar számára Magyarországon megfelelő piacokat biztosítson, másrészt azért mert Magyarország alapvetően feudális berendezkedésű volt. Nem alakulhatott ki továbbá azért sem az ipar, mert a magyar közügyi intézményrendszer, valamint a magyar nemesség körében uralkodó feudális felfogás is a kapitalizálódás ellenében hatott.


 2.2. 1867 - 1920

Az 1867. évi kiegyezés után az ipari fejlődés felgyorsult. Ez a fellendülés azonban nem hozott javulást a munkások élet és munkakörülményeiben. A Nyugat Európai színvonalnál  rosszabb munkakörülmények alakultak ki Magyarországon. A kisipari munkások  egészségtelen, zsúfolt műhelyekben, vasárnapi pihenő nélkül napi 14-15 órát dolgoztak, melynek következtében egészségük és testi épségük lényegesen veszélyeztetettebb volt,  mint a mezőgazdaságban dolgozóké. Nem volt sokkal jobb a helyzet a gyárakban sem, ahol a napi munkaidő minimálisan 10 óra volt. Mindezek következtében az 1870-es években az üzemi balesetek mindennapossá váltak, minden hetedik munkás szenvedett balesetet. Súlyosbította a helyzetet a gyermekfoglalkoztatás. A 12 éven aluli gyermekeket gyakran 12 órán keresztül -, a 12-14 éves gyermekeket napi 14 órán át is dolgoztatták. A gépeket, berendezéseket még a minimális védőberendezésekkel sem látták el. A munkakörülmények jelentősen hozzájárultak ahhoz, hogy ebben az időszakban tömegesen pusztítottak a járványok és népbetegséggé vált a tüdőbaj, (tíz munkásból három tüdőbeteg volt). A vidékről városba költözött munkásokat olyan kolóniákba helyezték el, ahol még a legelemibb feltételeket - szennyvíz, szemét, hulladék eltávolítás - sem oldották meg. Még súlyosabb volt a bányászok helyzete. Munkakörülményeik nehezebbek voltak és veszélyeztetettségük is lényegesen magasabb volt   az   ipari   munkásokénál. 

A kiegyezés utáni időszakban bekövetkezett ipari fellendülés, az ipar további fejlődése érdekében, illetőleg a munkásság egyre erőteljesebb követelése eredményeként készült el az I. ipartörvény, amelyet 1872-ben adtak ki.

  • A törvény az ipargyakorlás szabadságának biztosítása, a céhkeretek felszámolása mellett bizonyos munkavédelmi jellegű szabályozásokat is tartalmazott. Ezt követően gyakrabban foglalkoztak munkavédelemmel. Az ipartörvény szociális tendenciájára jellemző a munkavédelemmel foglalkozó rész: 1884. évi XCIV. törvénycikk Ipartörvény: 114 §. "Minden gyáros köteles gyárában saját költségén mind azt létesíteni és fenntartani, ami tekintettel az iparterület és telep minőségére, a munkások egészségének lehető biztosítására szolgál"

Az 1884. évi ipartörvény kibocsátása után több mint két évtizeden keresztül több javaslatot és tervezetet dolgoztak ki, amely a balesetek  megelőzésével és a balesetek   elleni   biztosítással  foglalkozott.

Az 1984. évi XVII-es törvénycikk már az ellenőrzések gyakoriságát is meghatározta és intézkedett az iparfelügyelők eljárását jogi úton intéző iparhatóságokról is. A 166. § felsorolja az I., a II. és III. fokú hatóságokat:

Elsőfokú hatóságok

  • községekben a főszolgabíró
  • megyei városokban a polgármester
  • törvényhatósági joggal felruházott városokban a polgármester által meghatározott előadó          
  • Budapest székesfővárosban a kerületi elöljáró

Másodfokú hatóságok

  • vármegyékben az alispán
  • törvényhatósági joggal felruházott városokban és Budapesten a polgármester

A harmadfokú eljárásokat az egyes miniszterek gyakorolták.

Az iparfelügyelők által végzett legelső gyárvizsgálatok megvizsgálták a legalább húsz munkással dolgozó üzemeket, amelyeknek a száma 1988-ban 938 volt 72.311 gyári munkással, 2646 tanonccal és 15.000 napszámossal.

Érdekesség, hogy az Országos Ipartestület az 1983. évi XXVIII. törvénycikk törvényjavaslatával kapcsolatos vitája során kifejtette, hogy:

„az iparfelügyelő a munkásvédelem jóakaratú és gondoskodó előmozdítója legyen, nem pedig a törvény szigorú végrehajtója. Hibának tartotta az egyesület azt is, hogy a törvényjavaslat az iparfelügyeletet közönséges végrehajtó és büntető közeggé alakította át, ahelyett, hogy meghagyta volna az ipari közigazgatás ellenőrző, tanácsadó bizonyos mértékig kiengesztelő elemének"  5

A magyar munkásság 1890. május elsején szervezetten lépett fel a munkakörülményeik javításáért. Idézet a Népszava 1890. május 4-i számának   Tehát  megtörtént   c.   cikkéből,   amely   ismertette   a népgyűlés határozatát:  "1.Hatályos munkásvédelmi törvényhozás alkotása minden modern termelésű állam számára elodázhatatlanul szükséges.

Ennek alapelvéül tekinti a kongresszus:

a./ A napi  8  órai leghosszabb munkaidőt minden állam munkásai  részére.
b./14 éven aluli gyermekek eltiltandók a munkától, 14-18 éves munkásoknál a munkaidő maximális csak napi 6 óra lehet.
c./Az éjjeli munka eltiltása alól kivételt csak azok az iparágak képezhetnek, amelyek természetüknél fogva a megszakítást nem tűrhetik.

 d./A női munka eltiltása olyan iparágaknál, amelyek a nők testi szervezetére rossz befolyással bírnak.

e./Az  éjjeli munka eltiltása 18 éven aluli férfi és női munkásoknál.

f./Hetenként egyszer megszakítás nélkül 36 órai munkaszünet engedélyeztessék.

g./Eltiltása azoknak az iparágaknak és termelési módoknak, amelyek a munkások egészségére károsak.

h./Az  állami gyárfelügyelet kiterjesztését az összes ipari üzemekre, nemkülönben a háziiparra is, a gyárfelügyelők az állam által dijaztatnak, és fele részben munkásokból választandók."

A követelések az érdekelt ipari körök állásfoglalása miatt, akik az idevágó rendelkezések életbe léptetését "korainak" jellemezték, nem kerültek törvényi szintű szabályozásra. Az 1893. évi XXVIII. te. elrendelte az ipari és gyári alkalmazottak baleset elleni védelmét és az iparfelügyelőségek létrehozását.5

A XIX. - XX. század fordulóján Magyarország Nyugat-Európához viszonyítva elmaradott állam volt a dolgozókról való szociális gondoskodás tekintetében. Az 1907. évi XIX. tc. a különösen veszélyes üzemek munkásaira bevezette a kötelező balesetbiztosítást, és ez lehetővé tette az OTI elődszervezete számára, hogy balesetelhárítási tevékenységet végezzen, mivel kérhette az iparfelügyeletektől az egyes üzemek megvizsgálását. A szociális kiadások az állami költségvetésnek 3 %-át képezték. Jellemzője a nyomornak, hogy 1918-ban Budapest belvárosában 44 év és 8 hónap, a munkáslakta körzetekben 21 év és 8 hónap volt az átlagos életkor.

Nem véletlen, hogy ebben az időszakban 1,5 millió ember vándorolt ki Amerikába. A háború alatt az infláció nőtt, a dolgozók reálbére csökkent, a hadbavonulás miatt a nők és a gyermekek foglalkoztatása erősödött, gyakori volt a 12-14 órás munkanap a legegészségtelenebb munkahelyeken is. A munkavédelem háttérbe szorult.

A spontán törekvések tudatos törekvésekké alakultak át, és megkezdődött a dolgozók egészségének és testi épségének tudatos megóvási folyamata. Ennek egyik jele a Rókus Kórházban 1840-ben megkezdett, és 1847-ben már hivatalosan elismert foglalkozási betegségek gyógyítására irányuló szakrendelés. Viszonylag korán, már 1840-ben jogilag korlátozták a gyermekmunkát. Az 1840. évi XVII. tv. cikk 6. § szerint "azokat a gyermekeket,  akik 12. életévüket még nem töltötték be csak olyan gyári munkára lehet alkalmazni, amely egészségüket és testi kifejlődésüket nem károsítja". A gyakorlatban viszont a törvényhozás után is változatlanul napi 12-15 órát dolgoztatták a gyerekeket.

Az Amerikai Egyesült Államokban 1907-ben a biztonsági berendezések kiállítását, Roosevelt elnök nyitotta meg. Idézet a megnyitón mondott beszédéből:

„Mi itt Amerikában a béke áldásait élvezzük, és nem gondolunk arra, hogy a békés ipari munkában kétszer annyi munkást veszítünk el évenként, mint ahány ember elesett a francia és angol seregből a krími háború 3 éve alatt. A tárgyak, amelyeket az ember előállít, arra valók, hogy az életet szolgálják, életet áldozni a tárgyakért a dolgok természetes rendjének megfordítottja volna."


 2.3. 1920 - 1945

Magyarországon a Tanácsköztársaság bukása után a 1924-ben kapott népszövetségi kölcsön mérsékelt gazdasági fellendülést hozott, az iparágak közül a könnyűipar indult gyors fejlődésnek, ez éreztette hatását a munkavédelem területén is. Intenzív munkára, propagandára és az ipari termelés színvonalának felemelkedésére volt szükség. Az ipari munkásságot emberi színvonalra kellett emelni, mert komoly, megbízható ipart öntudatos, becsületes és nyugodt megélhetést, biztonságot kereső ipari munkásréteg nélkül nem lehet elképzelni. A tisztességes, emberséges ipari szociálpolitikára nem csak a munkásság emberhez méltó életszínvonala miatt volt szükség, hanem az iparfejlesztés jól felfogott érdeke is ez volt.

A gyári nagyipar mellett a mezőgazdaságban, a szolgáltató iparban is megindult a fejlődés. Rendeletek születtek a munkavédelem területén. Jelentős volt a nők védelmében hozott 1928. évi V. törvénycikk, amelynek 7. §-a kimondta, hogy a nők csak olyan munkát végezhetnek, amely a testi erejüket nem haladja meg, csak éppen azt nem állapították meg, hogy mennyi a nők által szállítható teher maximális súlya1.

Az 1928. évi XL. tv. az Országos Munkásbetegsegélyező - és balesetbiztosító Pénztárnak az Országos Társadalombiztosító Intézet (OTI) elnevezést adta. Feladata ugyanaz maradt, a munkásság érdekeit kellett képviselnie. Az OTI egyes nyilatkozatok szerint ugyan a munkásoké volt, de egészen 1945-ig nem jutott messzebb munkavédelmi követeléseit tekintve, mint amelyeket az 1884-es és az 1893-as törvénycikkek rögzítettek. Az Általános Balesetelhárító Óvórendszabály (ÁBO) 1939. november 1-én lépett életbe. (Ezt a Belügyminiszter 1939. évi augusztus 16-án kelt 152.131/1939. XI.sz. határozatával hagyott jóvá. Az ÁBO bizonyos haladást jelentett a korábbi ipartörvényekhez és azok végrehajtási utasításaihoz képest. Elsősorban a munkaadókkal szembeni határozottabb követelmények megfogalmazását jelentette.

A munkavédelem rövid áttekintése során nem esett szó a mezőgazdasági munkások helyzetéről, a velük kapcsolatos intézkedésekről. Ez abból a történelmi tényből adódik, hogy ez a réteg jogilag semmiféle védelmet nem élvezett még formálisan sem. Munkaidejük nem volt szabályozva, nyáron hajnali 2-3 órától este 9-10 óráig dolgoztak, vasárnapi munkaszünet nélkül. Betegség, baleset, öregség, rokkantság esetére nem voltak biztosítva.


 2.4. 1945 - 1980

1950 után Magyarországon az iparban és a mezőgazdaságban is elindult egy erőteljes államosítási - kollektivizálási folyamat. A kitűzött cél az volt, hogy Magyarország ipari jellegű országgá váljon ("vas és acél országa")1.

Az Iparfelügyelőségek 1949-ig működtek eredeti elnevezéssel és feladatkörrel. A szervezet „munkásvédelmi" feladatait kezdetben1949 és 1951 között az Országos Társadalombiztosítási Intézet (OTI), majd a Szakszervezeti Társadalombiztosítási Központ    ( SZTK) egyik főosztálya vette át.

Az 1950-es évektől a munkavédelem országos irányítása és ellenőrzése - szovjet mintára - a szakszervezetekhez került. (Kivételt képeztek ez alól a mezőgazdasági termelőszövetkezetek, amelyek munkavédelmi ellenőrzése az 1969-es évig az illetékes tanácsok végrehajtó bizottságaihoz tartozott).

1950-ben egy Minisztertanácsi rendelet (240/1950 (IX.23.) MT.r.) feljogosította a szakszervezeteket a munkavédelem összefogásával kapcsolatos teendőkre. A rendelet a  következőképpen fogalmaz:  "A  munkások  testi épségének   fokozott   védelme    érdekében    a  baleset-elhárításra vonatkozó    szabályok    megtartását    elsősorban    maguknak    a dolgozóknak kell szorgalmazniuk. Ezért a Minisztertanács szükségesnek tartja, hogy a baleset-elhárítás ellenőrzését a szakszervezetek vegyék át és gondoskodjanak a legszélesebb körű balesetelhárítási propagandáról is."

A határozat alapján született meg a szakszervezeti munkavédelmi felügyelet kiépítése. (A munkavédelmi felügyelők kötelező erejű kiírást tehettek a hibák felszámolása érdekében és szabálysértési eljárást indíthattak). 1952-ben 2080. számú Minisztertanács-SZOT határozat alapján a munkavédelmi felügyelők a dolgozókat fenyegető közvetlen veszély esetén leállitási-, és 500 Ft-ig terjedő bírságolási jogot kaptak1.

Az állam a Szakszervezetek Országos Tanács (SZOT) megalakulását követően a munkavédelem komplex feladatával ruházta fel a szakszervezeteket. E feladat négy fő területre koncentrálódott:

a) a munkavédelem országos irányítása, összehangolása, szervezése és ellenőrzése. Ezen belül:

  • funkcionális és ágazati jogszabályok kiadásában való közreműködés, valamint önálló „jogszabály-erejű" szabályzatok kiadása
  • kvázi hatósági feladatok, munkavédelmi felügyelet

b) > munkavédelmi kutatás, műszaki fejlesztés

c) > munkavédelmi képzés, továbbképzés

d) nemzetközi kapcsolatok

A munkavédelem országos irányítását a SZOT elnöksége látta el. Az operatív irányítást a SZOT Munkavédelmi Osztálya végezte. Szakmai felügyelete alá tartoztak az ágazati szakszervezetek munkavédelmi (egyes helyeken más és más elnevezéssel pl. munkaegészségügyi és szociálpolitikai) osztályai. Ezek az ágazati szakszervezeti munkavédelmi osztályok látták el munkavédelmi felügyelőik révén, elsősorban a fővárosi szakmai szakszervezethez tartozó üzemek (pl. az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezete a budapesti élelmiszeripari üzemek felügyeletét). Ez alól kivételt képeztek a Bányászati Szakszervezet és a Vasutasok Szakszervezete, melyek országos feladatkört teljesítettek. A bányászati tevékenység hatósági felügyeletét mind a mai napig az Országos Bányászati Hivatal (OBH), később a Magyar Bányászati és Földtani Hivatal (MBFH) és területi szervei látják el.

1960-ban a Kormány felkérte a szakszervezeteket arra, hogy segítsék a tsz-ekben a munkavédelmi tevékenység kialakítását, és ellenőrizzék a munkavédelmi szabályok betartását. 1963-ban törvényerejű rendelet a SZOT-ra bízza a munkavédelmi tevékenység irányítását, koordinálását. Valamennyi munkavédelmi felügyelő a szakszervezeti bizottságok társadalmi munkavédelmi felügyelői is leállítási jogot kaptak a közvetlen fenyegető veszély esetén és a bírságolás felső határát 3000 Ft-ra emelték. Az 1967-ben új Munka Törvénykönyve és végrehajtási rendelkezései lényegében megerősítették ezeket a jogokat. 1965-68-as években átalakulás következett be a munkavédelem követelmény-rendszerében. Ennek első állomása az új Általános Balesetelhárító és Egészségvédő Óvórendszabály (ÁBEO) vagyis a 6/1965 (XIL7.) SZOT számú szabályzat volt. Ennek az óvórendszabálynak az volt a legjellemzőbb vonása, hogy általánosságban fogalmazta meg az egészséges és biztonságos munkavégzés követelményeit, nem részletezte a megoldásokat, hanem azt a munkáltatókra bízta. Az ÁBEO alapján és mintájára megjelentek a szakmai óvórendszabályok (BEO-k) és igyekeztek átfogni a gazdaság egészét1.

A Munka Törvénykönyv (1967. évi II. tv.) és végrehajtására kiadott 34/1967. (X.8) Kormányrendelet az általános jogokon túl a munkavédelem irányítását és a szükséges szabályozási jogosultságot szakszervezetekre ruházta. Ennek alapján a részletszabályok szakszervezeti szabályokban kerültek rögzítésre. A 6/1967. (X.8.) SZOT szabályzat részletezte a munkavédelmi tevékenységet, meghatározta az állami szervek, vállalatok és szakszervezeti szervek munkavédelmi feladatait.

Ebben az időszakban, egészen 1980. január elsejéig a munkavédelem jogi irányítása tehát SZOT szabályzatokkal, illetve miniszteri utasításokkal történt. A munkavédelmi ellenőrzést szakszervezeti munkavédelmi felügyelők és társadalmi munkavédelmi felügyelők végezték.


 2.5. 1980 -tól napjainkig

1980. január elsején lépett hatályba a munkavédelemről szóló 47/1979. (XI. 30.) MT rendelet, ezzel a munkavédelem irányítása átkerült az államigazgatás területére, de az ellenőrzés jogköre továbbra is a szakszervezeteknél maradt.

1984. július elsejével a munkavédelem irányítására, összehangolására és ellenőrzésére a Minisztertanács létrehozta az Országos Munkavédelmi Főfelügyelőséget (OMvF). A Főfelügyelőség a Minisztertanács közvetlen felügyelete alatt álló, önálló költségvetési fejezetet képező országos hatáskörű szervként működött. A Főfelügyelőség hatásköre 1987-ben kibővült a munkaügyi ellenőrzéssel, és ezzel egyidejűleg a neve „Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség"-re (OMMF) módosult.

A munkavédelmi törvény 1994. január elsejei hatályba léptetésével a Magyar Országgyűlés törvényi szintre emelte a munkavédelmi szabályozás legmagasabb rangú jogszabályát. Ezzel egyidejűleg annak kihangsúlyozására, hogy a munkavédelem gyűjtőfogalom, amelynek csak egyik ága az OMMF által felügyelt munkabiztonság, a hatóság megnevezése „Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség"-re módosult, a rövid nevét (OMMF) ez a változás nem érintette. A munkavédelem másik ágának, a munkaegészségügynek irányítási, felügyeleti funkciói továbbra is az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) hatáskörében maradt.

A munkavédelem törvényi szintű szabályozását követően 1996-ban megtörtént a munkaügyi ellenőrzés szabályozásának is a törvényszintre történő emelése.

2006. január elsejével az OMMF területi szervezetei átszervezésre kerültek, az addigi munkabiztonsági és munkaügyi megyei felügyelőségek külön regionális munkabiztonsági és külön regionális munkaügyi felügyelőségi rendszerbe szerveződtek. Az átalakulás tehát kettős volt: területi szinten egyrészt különvált a munkabiztonsági és a munkaügyi ellenőrzés, másrészt a szakmailag szétválasztott, addigi megyei felügyelőségek régióba szerveződtek.3

2007. áprilisától megteremtődtek a munkabiztonság és munkaegészségügy pillérein nyugvó egységes munkavédelmi felügyelet (EMvF) keretei6. A munkaegészségügyi hatósági tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási feladatok ellátása az ÁNTSZ-től OMMF-hez került. Ezzel megszületett Magyarországon az egységes munkavédelmi hatóság, amely ellátja a foglalkozás-egészségügyi szolgálatok a munkavédelmi törvényben és külön jogszabályban előírt munkavédelmi feladatainak - az Országos Munkahigiénés és Foglalkozás-egészségügyi Intézet (OMFI) közreműködésével történő - szakmai irányítását.

Az OMFI végzi a munkaegészségügy területén a szakmai módszertani irányítással, a jogszabályok előkészítésével, a szakmai képzéssel és továbbképzéssel összefüggő feladatokat, kapcsolatot tart a hazai és külföldi társintézetekkel. Fő feladata a beutalt foglalkozási járó- és fekvőbetegek vizsgálata, kezelése valamint az országban bejelentett foglalkozási betegségek elfogadása.7

Az OMMF-ről szóló Kormány rendelet szerint az OMMF központi hivatal (önállóan gazdálkodó központi költségvetési szerv), amelynek irányítását a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter látja el. Az OMMF-et a miniszter által kinevezett elnök vezeti, aki felett a munkáltatói jogokat a miniszter gyakorolja.

Az OMMF területi szervei az igazgató által irányított regionális munkavédelmi, munkaügyi felügyelőségek, amelyek keretében munkavédelmi, munkaügyi felügyelők működnek.3

 

 Források:

1. Fekete József: A magyarországi munkavédelmi hatósági felügyeleti munka története és helyzete az 1990-94. években (Gödöllői Agrártudományi Egyetem Mezőgazdasági Gépészmérnöki Kar, Szakdolgozat 1995.)

2. Hammurabi törvényei, Dr. Simon Tamás okl. építőmérnök fordítása

3. Arató Zoltán: A munkavédelem és munkavédelmi ellenőrzés története Magyarországon

4. 15 éves az állami munkafelügyelet

5. Márkus István: Rólunk 1984-2004 (Az OMMF Győr-Moson-Sopron Megyei Felügyelőségének története)

6. Dr. Groszmann Mária: Az egységes munkavédelmi hatóság kialakulása (Munkavédelem és Biztonságtechnika c. folyóirat 2007/3)

7. Dr. Nagy Imre: változások a munkavédelem területén (Foglalkozás-egészségügy c. folyóirat 2007/3)


 > lásd még az Emlékezés az OMMF negyedszázadára c. előadást

 




Bemutatkozás

A Kormány a 323/2011. (XII. 28.) Korm. rendeletében a munkavédelemmel és a munkaügyi hatósági tevékenységgel kapcsolatos közigazgatási feladatok ellátására 2012. január 1-jei hatállyal munkavédelmi és munkaügyi hatóságként a Nemzeti Munkaügyi Hivatal (NMH) Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságát, továbbá a fővárosi és megyei kormányhivatalok munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szervét (munkavédelmi és munkaügyi felügyelőség) jelölte ki. A Kormány továbbá munkahigiénés és foglalkozás-egészségügyi szervként a Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságot jelölte ki.
Az NMH jogállását tekintve központi hivatal, amelynek irányítását a foglalkoztatáspolitikáért felelős miniszter látja el; a Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság az NMH önálló feladat- és hatáskörrel rendelkező szervezeti egysége.
A Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóságot a miniszter által kinevezett főigazgató-helyettes vezeti. A főigazgató-helyettes a Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság szervezeti egységein keresztül ellátja a munkavédelmi és munkaügyi felügyelőségek szakmai irányítását.
A fővárosi és megyei kormányhivatal munkavédelmi és munkaügyi szakigazgatási szerveinek munkavédelmi, illetve munkaügyi felügyelőségei változatlanul ellátják az első fokú munkavédelmi, munkaügyi hatósági hatásköröket, illetékességük a kormányhivatalok illetékességéhez igazodik.

 A "Hatósági nyilvántartás" a közbeszerzésekhez és támogatásokhoz honlapunkon kívül közvetlenül is elérhető az alábbi címen: http://nyilvantartas.ommf.gov.hu

Kapcsolódó szervezetek

Nemzeti Munkaügyi Hivatal
Munkavédelmi és Munkaügyi Igazgatóság

Cím: 1106 Budapest, Fehér út 10.
Postacím: 1476 Budapest, Pf. 75.
Telefon: 06-1-433-0400
Fax: 06-1-433-0455
E-mail: MMI_foigazgato-helyettes@lab.hu